Ünnepi közgyűlést tartott az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportja az Országgyűlés üléstermében.

Ünnepi közgyűlést tartott az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportja az Országgyűlés üléstermében.

A rendezvényen Balla Mihály az IPU magyar tagozatának elnöke közölte: idén 120 éve alapították meg a csoportot, ezért a 2015-ös évet a magyar IPU-csoport emlékévének tekinthetik. Kiemelte: ebből az alkalomból emlékfüzetet jelentettek meg. Balla Mihály úgy fogalmazott: az IPU a béke, a demokrácia legfőbb letéteményese, és napjainkig a parlamenti intézmények erősítéséért küzd a világ minden pontján. 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében azt mondta: a hazaszeretet és a nemzetközi együttműködés két egymást kiegészítő dolog, ugyanakkor egy pillanatra sem lehet megfeledkezni a nemzettudat és a nemzeti sajátosságok megőrzéséről, az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való jog garantálásáról. 

Kiemelte: jelen korunk globalizálódó világában a nemzeti sajátosságok megőrzése még nehezebb feladat, ugyanakkor még fontosabb, mint korábban bármikor. 

A házelnök felidézte az IPU létrehozását, és azt mondta: a nemzetközi együttműködés és azon belül a törvényhozások közötti együttműködés szerveként jött létre 1889-ben, elsőként, megelőzve a világ valamennyi parlamenti és kormányközi szervezetét. 

A béke és a népek közötti párbeszéd céljával létrehozott szervezett politikai súlya és jelentősége is mutatja, hogy hatalmas szellemi befolyást gyakorolt "a béke ügyének legnevezetesebb vívmányaira", kezdeményezésére jött létre az állandó hágai döntőbíróság, és a fórumain zajlott tárgyalások alapozták meg a Népszövetség és az ENSZ létrejöttét. 

Kitért arra is, hogy ma a világ 167 nemzeti parlamentjét tömöríti. "Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk a kezdetektől jelentős szerepet vállalt az IPU-ban és képviselőink nyolc ízben kaptak helyet a szervezet politikáját meghatározó végrehajtó-bizottságban" - mondta Kövér László, aki szólt arról is, hogy a nemzetközi együttműködés napjainkban kiemelten fontos, számos hosszú ideje fennálló és új kihívással szembesülnek, ezekkel csak összehangolt fellépéssel tudnak megbirkózni. E témákat az IPU folyamatosan napirendjén szerepelteti, hogy ezzel is hozzájáruljon olyan globális problémák, mint a nukleáris leszerelés, a klímaváltozás, a terrorizmus elleni küzdelem vagy a migrációs válság parlamenti eszközökkel való kezeléséhez. 

Saber Hossain Chowdhury, az Interparlamentáris Unió elnöke azt mondta: az IPU sok tekintetben összeforrt a magyar parlament történetével. Az elnök értékelése szerint a magyarok úttörő munkát végeztek, és megköszönte a magyar fél támogatását és szolidaritását, amit az IPU törekvéseivel mutatott. A magyar csoport egyedülállóságát abban látta, hogy az Országgyűlés minden tagja részt vesz a tagozatok munkájában. 

Kiemelte: mindig is hittek abban, hogy párbeszéddel lehet megoldani a problémákat, akár a klímahelyzetről, akár a nukleáris leszerelésről, akár a migrációról van szó. Fontos, hogy az embereket érintő témákat úgy tudják megbeszélni, hogy nem köti őket minisztériumi, vagy kormányzati protokoll - jegyezte meg az elnök.

MTI/Sajtóiroda