Megemlékezés a Felvidékről kitelepítettek emléknapján

"Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim!

 

Az Országgyűlés 2012. december 7-én határozatban nyilvánította országgyűlési emléknappá a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját.

 

A 2. világháborút követően újjáalakult csehszlovák állam kollektívan tette felelőssé a területén élő német és magyar népcsoportokat a háború következményeiért. A győztes hatalmak jóváhagyásával a magyar és a csehszlovák kormány lakosságcsere-egyezményt kötött. A kitelepítéseket nagyhatalmi segédlettel, politikai bűnszervezetben, aljas indokból és nyereségvágyból kényszerítették magyarokra, németekre egyaránt. A kitelepített családokat szállító első szerelvény 1947-ben ezen a napon, április 12-én indult el Magyarország felé.

 

Immár békeidőben, a millióknak szenvedéseket okozó világháború befejezése után, több tízezer felvidéki magyar család sorsát törte ketté ismét a történelem, máig is sajgó lelki sebeket ejtve. A lakosságcsere közel két évig tartott, melynek során Szlovákiából származása miatt 89 ezer magyart telepítettek ki. Ennyi embernek kellett elhagynia szülőföldjét, hogy a történelem által formált új határok között létrejött hazában próbáljon meg új életet kezdeni. Ennyien hagyták el kényszerűen a házat ahol születtek, a közösséget, amihez tartoztak, a földet, amin gazdálkodtak; maguk mögött hagyva életük munkájának gyümölcsét, őseik sírját.  

 

Tisztelt Képviselőtársaim!

 

Április 12-én azokra a honfitársainkra emlékezünk, akiket jogaiktól és állampolgárságuktól megfosztva, gyökereiktől elszakítva telepítettek át Magyarországra. Azon magyarok előtt hajtunk fejet, akik múltjukat hátra hagyva képesek voltak új életet kezdeni. Nagyrabecsülésünket fejezzük ki azok előtt, akik e gyötrelmes történelmi helyzetben is fontosnak tartották megőrizni közös hagyományainkat, kultúránkat, nyelvünket.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"