Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya fogadta a Keren Hayesod, Összefogás Izraelért Pénzalap női tagozatának delegációját

 

 

Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya 2014. június 15-én a Parlamentben fogadta a Keren Hayesod, Összefogás Izraelért Pénzalap női tagozatának a világ különböző tájairól érkezett mintegy 30 fős delegációját. A háznagy köszöntőjében nagyra értékelte, hogy az 1920-ban alapított tekintélyes szervezet prominens hölgy képviselői ez évben Budapestet választották vezetői találkozójuk színhelyéül. A Parlament épületének szépségével megismerkedett vendégeknek tájékoztatást adott a Szent Korona és a helyszínéül szolgáló Országháznak a magyar államiság szimbolizálásában, a nemzet összetartozásában játszott fontos szerepéről. Felidézte az elmúlt év végén az Országgyűlés Magyar-Izraeli Baráti Tagozata delegációjának élén a Knesszetben folytatott tárgyalásait, és a Yad Vashem Múzeumban szerzett megrázó benyomásait. Kiemelte, hogy az emlékezés és a megemlékezés a magyarok, a magyar parlamenti képviselők számára is rendkívül fontos, ezért vett részt az idén, a magyar holokauszt 70. évfordulójának évében az Auschwitz-Birkenau haláltáborok felszabadításának 69. évfordulója alkalmából Lengyelországban szervezett ünnepi megemlékezésen. A Keren Hayesod nőtagozata delegációjának tagjai köszönettel fogadták a találkozó lehetőségét, amely során, a kötetlen beszélgetések idején, számos vendég részéről hangzottak el barátságos magyar szavak, kerültek felidézésre régi emlékek.  

 

 

Budapest, 2014. június 16.

 

Országgyűlés Sajtóirodája