Lezsák Sándor megemlékezése az aradi vértanúkról

2015. október 6.

Az Országgyűlés plenáris ülése 

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim!

Október hatodikát a kormány 2001. december 10-i rendeletében a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

Sorsfordulókban gazdag évszázadaink és a magyarság megalkuvásoktól mentes szabadságvágya következtében történelmünkben számos gyásznapot tartunk nyilván. E napokat azonban nem pusztán a törvények, határozatok és rendeletek paragrafusai, hanem nemzeti küzdelmeink áldozatai személyes sorsukkal írták be emlékezetünkbe. Ők vértanúságukkal a jelenben két kötelezettséget rónak ránk: ébren tartani az eszmét, melyért életükkel fizettek; és példájukat – ha kell–, követni, megalkuvások nélkül.

1849. október 6-a e gyásznapok sorában az a nap volt, amikor az 1848/49-es szabadságharcot követő császári megtorló gépezet 24 óra leforgása alatt a legtöbb áldozatát szedte. Az október 6-án kivégzettek között volt Magyarország első kormányfője, illetve a honvédsereg 13 vezető tisztje: a tábornoki kar mintegy 40 százaléka.

Tisztelt Országgyűlés!

Bárhol éljen is magyar a világban, pártállástól és világnézettől függetlenül ezen a napon meghajtja fejét 1848/49-es szabadságharcunk vértanúi előtt. Meghajtja fejét a honvédsereg Aradon kivégzett 12 tábornoka és egy ezredese, a pesti Újépületben kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök, a pár hétre rá kivégzett Perényi Zsigmond felsőházi elnök, Szacsvay Imre képviselőházi jegyző, Csány László közlekedés- és közmunkaügyi miniszter, Jeszenák János kormánybiztos és az ugyancsak Aradon kivégzett Kazinczy Lajos ezredes, illetve a megtorlás további több mint száz mártírja és több mint ezer bebörtönzött áldozata előtt.

Nincs mód arra, hogy e sok száz áldozat nevét felsoroljuk, de évente egyszer hangozzék el az aradi 13 neve:

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly tábornokok, és Lázár Vilmos ezredes.

Miért fontos nevüket kiemelni? Azért, mert e tábornokok a fegyverletételt követően – bár megtehették volna – nem emigráltak. Közülük sokan nem voltak született magyarok, mégis tudatosan választották az itthon maradást, vállalva annak minden következményét. Vállalva a halált is azért, amire esküt tettek. Aradon kivégzett vértanúink felesküdtek a magyar szabadságra, s emellett kitartottak mindvégig, közösen, a halálig. A halál árnyékának völgyében sem visszakoztak, nem mentegették magukat, nem értelmezték újra esküjüket. Ezáltal már életükben igaz magyarrá, halálukban pedig végső győztesekké váltak. Áldozatuk a nemzeti szabadság és függetlenség, valamint a polgárosodás 1848-as eszméivel együtt politikai nemzetünk identitásának lényegi része lett.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Magyarország 125 évvel ezelőtt, 1890 októberében az aradi vértanúk dicsőségét megörökítő emlékmű országos eseményére készülődött. A várakozással teli október eleji napokban,1890. október 3-án írók és művészek egy szűk társasága megrendítő élményben részesülhetett a fővárosban. Meghallgathatták az akkor 88 éves Kossuth Lajos rövid beszédét, melyet az aradi vértanúk emlékünnepére mondott fel egy fonográfra a Turinba látogató küldöttség kérésére. A Politikai Újdonságok hírlapírója – több más beszámolóhoz hasonlóan – csak egy nagyon rövid részt idézett e beszédből. Hallva ezt a részletet, azonnal rádöbbenünk, miért e pár sor égett bele a szabadságharcot követő nemzedék emberének emlékezetébe. E részlet ugyanis Kossuth üzenetének, s egyben az 1848/49-es szabadságharc eszméjének örökérvényű üzenetét hordozta. Így szól az idézet, 1890-ből:

„Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar! Tiszteld, akit tisztelet illet, de híve Hazádnak – érted-e magyar?! – híve csak Hazádnak légy! Ne csinálj magadnak faragott képet, hogy azt imádjad, csak Hazád szabadságának Istenét imádd, amint imádták azok, akik mártír halált szenvedtenek hűségükért…”

Tisztelt Országgyűlés!

Vértanúink névsorát huszadik századi történelmünk tovább írta, ami azt jelzi számunkra, hogy a megtorlást követő több mint 160 évben Kossuth üzenete és mártírjaink példája nem merült feledésbe. Emléküket sem Haynau halálos ítéletei, sem a börtönök vasrácsai, sem a huszadik század hódító ideológiái és elnyomó hatalmai nem tudták kitörölni.

Ma, 2015. október 6-án Magyarország Országgyűlése is fejet hajt az 1848/49es szabadságharc vértanúinak emlékezete előtt.