Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren

 Hétfőn, Gödöllő térségéből, a valkói erdőgazdaságból érkezett meg az ország karácsonyfája, amely december 8-a és január 6-a között lesz látható a budapesti Kossuth téren.

A 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyőfa felállítását a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai végezték az Országgyűlés Hivatalának szakembereivel együttműködve. A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa kihelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a kialakított hevedercsatlakozókkal, erős szélben is képes stabilan tartani a hatalmas fát.

Az örökzöldre óarany, bordó és fehér színű díszek kerültek fel; 15 centiméter átmérőjű gömbökből összesen 650 darab, 50 centiméter magas formavágott, óarany fadíszekből 200 darab. A fenyő csúcsát egy 130 centis, 30 kilós csillag alakú, óarany világítású csúcsdísz ékesíti. A karácsonyfára ezeken felül 300 méternyi fényfüzéret helyeztek el. A karácsonyfa mellett helyet kapott egy betlehem és egy adventi koszorú is.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is több magán- és erdőgazdasági felajánlás érkezett az ország karácsonyfájára. Idén az Országgyűlés Hivatala és a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal közösen döntött a felállítandó fáról, a szempontok között esztétikai és biztonsági tényezők, a fővároshoz való közelség, valamint a szállítás és a kivágás körülményei voltak meghatározók.

Az idei fát a Pilisi Parkerdő Zrt. ajánlotta fel.

MTI - Sajtóiroda