Elhunyt képviselőkre emlékezett az Országgyűlés

Kövér László, az Országgyűlés elnöke:

 

"Tisztelt Országgyűlés!

 

Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban négy volt képviselőtársunk hunyt el.

 

Kocsenda Antalt az 1990. évi országgyűlési választásokon az FKGP Bács-Kiskun megyei területi listáján választották országgyűlési képviselővé. 1990 és 1994 között tagja volt a Külügyi bizottságnak. A párt polgári tagozatának szervezője, 1990-től országos alelnöke volt.

1992 és 1994 között az Egyesült Kisgazdapárt képviselőcsoportjának tagja volt.

Politikai pályája mellett a MAHART-nál eltöltött harminc év alatt a hajózás speciális gépészeti fejlesztéseivel foglalkozott. Életének 88. évében hunyt el.

 

Torgyán József 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt.

Az első szabad országgyűlési választáson a Független Kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei területi listájáról szerzett mandátumot. Több mint 10 éven át, 1991-től 2002-ig volt az FKGP elnöke.

1990 és 1994 között az Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke, de tagja volt a Gazdasági és Alkotmány-előkészítő bizottságoknak is.

Politikai-közéleti szerepe mellett több mint harminc évig ügyvédként dolgozott. Életének 85. évében hunyt el.

 

Erkel Tibor 1998-tól 2002-ig volt a MIÉP frakciójának országgyűlési képviselője. A párt országos listájáról szerzett mandátumot.

Dolgozott az Egészségügyi és szociális bizottságban, valamint a Kulturális és sajtóbizottságban. Politikusi pályája mellett zongoraművész, zenei rendező volt, 1964-től 50 éven át tanított a Zeneakadémián, 1969-től mint tanszékvezető egyetemi tanár.

Munkássága elismeréseként 1986-ban megkapta az Erkel-díjat, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Erkel Tibor 83 éves volt.

 

Katona Kálmán 1990 és 1994 között, majd 2006 és 2010 között országgyűlési képviselő, 1998 és 2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter volt.

Az 1990-es országgyűlési választásokon Budapest 8. számú egyéni választókerületének első szabadon választott országgyűlési képviselője volt az MDF színeiben.

Első ciklusában a Közlekedési, hírközlési és vízügyi albizottság elnöke, a Gazdasági bizottság alelnöke volt.

A 2006-os országgyűlési választásokon az MDF budapesti területi listájáról szerzett mandátumot, ezt követően a Környezetvédelmi bizottság elnökeként dolgozott.

Katona Kálmán 69 éves volt.

 

Kérem Önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársaink emlékének!'

2017. február 20.