Benyújtotta a Kormány a 2018. évi költségvetési törvényjavaslatot

A munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét. Megjegyezte, a 2018-as költségvetés azok számára kínál több előnyt, támogatást, akik munkából tartják el magukat és a családjukat; mindenkinek egy kis lépést biztosít előre.

 

Varga Mihály kiemelte: a költségvetés céljai változatlanok jövőre, a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése.

A büdzsé 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett. A költségvetés az ideihez hasonlóan három területre tagolódik, az állam működése nullszaldós.

Varga Mihály elmondta, hogy a következő években a magyar gazdaság növekedési képességének megerősítésére kell koncentrálni. Beszámolt arról is, hogy a kormány hamarosan beterjeszti a 2016-os zárszámadást, amely szerint gyorsuló gazdasági növekedés mellett csökkent a GDP 1,8 százalékára az államháztartás hiánya, az államadósság pedig a GDP 74,1 százalékára.

Ismertetése szerint januártól havi 35 ezer forintra nő a kétgyermekes családok adókedvezménye, míg az otthonteremtési programra az ideinél is több, 226 milliárd forintot szán a költségvetés. Nő a kétgyermekesek adókedvezménye, ennek nyomán évi 420 ezer forint marad egy átlagos kétgyermekes családnál - mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter. 

A közszolgálati dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését jelzik a folytatódó életpálya- és bérrendezési programok. A társasági adó 9 százalék marad, de a kisvállalati adó (kiva) 13 százalékra csökken - ismertette a miniszter. Varga Mihály kiemelte a halhús áfájának 5 százalékra csökkentését, valamint az internet és az éttermi szolgáltatások áfájának szintén 5 százalékra mérséklését.

A miniszter emlékeztetett: a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodásban foglaltak szerint 2018-tól a minimálbér további 8 százalékkal, míg a szakmunkás minimálbér újabb 12 százalékkal nő majd (párhuzamosan a munkáltatót terhelő adó 2 százalékpontos csökkenésével). Jövőre megmarad Európa egyik legalacsonyabb, 15 százalékos személyi jövedelemadó kulcsa - tette hozzá Varga Mihály.

A miniszter rámutatott: a nyugdíjasok az idén először nyugdíjprémiumot is kapnak a magasabb infláció miatti nyugdíjkompenzáció mellett. A nyugdíjak emelése jövőre a tervezett infláció mértékét fogja követni, a szabályozásnak köszönhetően azonban semmiképpen sem járhatnak rosszabbul a nyugdíjasok. 

Hozzátette, szinte minden terület nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat jövőre, oktatásra 81 milliárd forinttal, az egészségügyi területre 102 milliárd forinttal, nyugdíj, családi és szociális kiadásokra 287 milliárd forinttal, a rendvédelemre 83 milliárd forinttal, gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárddal többet biztosít a büdzsé.

A költségvetés a korábban már megszokott, konzervatív módon készült, így az előre nem várt kockázatok kivédésére több mint 200 milliárd forintos tartalék szolgál majd - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.
 

2018. május 2. MTI - Sajtóiroda